Kihelyezett Narancshéj
A művészetben élek. A művészetért élek. || #writer #lifeblogger #photos #everythingandnothing.

*hello yesterday-tuesday.
You wrote something here yet? No? Then come on!
‘Before I die…’ …your dreams/plans?
#CoffeeM #vscocam #writeplans (at Gozsdu Udvar)

áprilisi levél első rész.; Kedves Felhő.

http://wp.me/p2ObDL-dF

balconylaptop.Kedves Felhő,

Sokakat megrendítő bátorsággal ülünk ki a kis teraszra, ami egykor a nagybetűs Helyet jelentette nekünk. Tudom, hogy mit fogadtunk meg akkor némán, kimondatlanul, s tudom, hogy mennyire elárultam már ezt a halk szövetséget. Az, hogy az idő mindent megold, mindig is hülyeség volt – nem az idő old meg mindent, hanem mi saját magunk jövünk tisztába a helyzettel. Mindenki elfogad…

View On WordPress

*hello monday!
Idojarasra vigyazzatok, and Easter / Peszach will be soon.
#vscocam #Kinfolk #bonneapetite

Coffee’s Saturday afternoon.
#vscocam #Kinfolk #imadomazorgonat.

A CoffeeM bevackolta magat egy oszibarackos teaval a Ludwig kavezojaba. Aztan majd nyolckor Sena-OnodiEszter-Shakespeare szonetekkel a Mupaban folytatja: kolteszetnapi program!
(and your night?)
#workOFF #cultureON #vscocam (at Ludwig Múzeum)

U35 - a könyvesblog.király!

még mindig kedvenc <3 
Bajtai András:
Ne me quitte pas

Végül is nem utaztunk el Koppenhágába.
Pedig nézhettük volna a hóesést,
mint azon az első közös délelőttön
a Mária utcai lakás ablakából, összebújva.
Az így kellett volna kései tanulságából
mostanra nem maradt más, mint a szégyen
és bűntudat felesleges körvonalai, hiszen
te már régen megbocsátottál nekem,
de én magamnak még mindig nem. Azon
a télen pedig amúgy sem esett annyi hó,
ami betemethette volna a múlt idő
és feltételes mód közöttünk húzódó árkait.
Elengedtük egymást, ahogyan a rácsok
mögött született állatokat engedik vissza
a vadonba, ha felnőttek. Te azóta talán
újra szőke vagy, én pedig megőszültem,
csak ezt még kevesen veszik észre.
Egyre ritkábban hallgatom meg közös
dalunkat, aminek címét mostanáig csak
mi tudtuk, de alig észrevehetően most
is összerezzenek, ha meglátok egy nőt
piros ruhában az utcán. Lappangsz bennem,
mint az elszáradt gesztenye a fiókomban,
te, a harapós lány, aki a leghidegebb
napjainkon a bokáján hordta karóráját.

olvasásra fel!: http://konyves.blog.hu/2014/04/11/u35_bajtai_andras
aztán keménylilit is! : http://konyves.blog.hu/2014/04/11/u35_kemeny_lili

*hello thursday!
Szeretem ilyenkor az eget!
#vsco #vscocam #beautifulBudapest

*hello tuesday!
Napi selfie es interview.
#journalist #selfie #vsco

.

.Vannak utak, amik egyik percről a másikra lesznek kilométer hosszúak, s te bizony az okát sem tudod miért. Csak mész, néhol vacogsz, néhol önkívületbe kerülve ordítasz, néhol felkacagsz, néhol hozzád csatlakoznak, néhol te csatlakozol másokhoz, néhol összezuhansz, néhol elcsúszol, néhol döntésképtelen vagy, néhol zakatol minden, néhol túlságosan könnyen jön a végszó a szádra, de mindig mész tovább. Mintha tudnád, hogy tovább kell menned, mert majd, valamikor, meglátod az út végét, meglátod majd az erdő között elhelyezkedő teret. Néha magad sem hiszed el, ahogy sétálsz az úton, hogy ennyi erő létezik még benned. Magadat leped meg a legjobban, mindig is magadat leped meg a legjobban. Amikor valaki összetöri a szívedet, megfogadod sírva, hogy soha többet nem állsz vele szóba - de aztán mégis csak szóba állsz vele, közben magyarázatokat keresel a tettedre, s annyira ügyesen betanulod a szöveget, hogy a végére saját magad is elhiszed az egészet. Olyan magyarázatok vannak a dobozban, hogy “ő volt életed szerelme”, “tőle tanultál meg érezni”, “miatta kerültél kicsit közelebb önmagadhoz”, “kellett a pofon, hogy felnőtté válj”.
A magyarázatok sosem fogynak el. Az egyenes út sosem fogy el, csak néha megunod, és elmész balra vagy jobbra csak azért, hogy egy kis izgalmat vigyél a monotonitásba. Mindig sikerül annyira felpörgetned magad, hogy a végén ismételten kérdőjelekkel tarkítva sétálsz a régi, már-már családtagnak számított egyenes úton. Sosem hagyhatod el igazán. S olyannyira ez van benned, hogy épp ezért sosem hagysz el igazából senkit sem. Nem arról van most szó, hogy minden ember okkal jön az életünkbe, hogy tanítson valamit, nem, nem erről van most szó - hanem arról, hogy azért képtelen az ember nagy nehezen elfelejteni valakit, mert az élet, az egyenes utat sem felejtjük el, csak néha-néha letérünk róla, de attól még visszatalálunk. S ha oda visszatalálunk, mert egy jól irányított biztonságos bástya a számunkra, akkor miért ne lehetnének a fontosabb személyek, események is egy biztonságos bástya, amihez néhanapján fütyörészve visszasétálunk?
Az egyenes úttól önmagadat kapod meg - önismeretet. Ahogy az emberektől is. Épp ezért, ha minél nagyobb az a pofon, annál nagyobb lesz a kötődés. Az ember hálás azért, ha helyrerakják.
A magyarázatok sosem fogynak el. Ahogy az út sem. Ha épp nem egyenes, akkor unatkoztál és isten hozott az eldugott ösvényen, élvezd ki. S majd akkor lesz egyenes az út, amikor több kérdőjeled lesz önmagadnak önmagadhoz, mint másokhoz. Addig meg csak sétálj. És fényképezz.

*hello sunday!
Nemzetis. Ahogy tetszik.
#felonlinesajto #theatreevening #vsco #vscocam

©